Ma meglátogattak a kollegáim, nyolcan. Fél 6 és 6 között értek ide, fél 8 körül mentek el, így a fél 7-7 körüli szoptatás kimaradt, de mivel tudtam előre, hogy ez lesz, megpróbáltam előtte megetetni a lányt. Pár percet evett is, úgyhogy mire megérkeztek, mehettem is átöltözni a vállamra bukott túró miatt :)
Fürdetés után olyan hangosan és erőteljesen sírt, mint már nagyon régen. Ha megpróbáltam az ágyra fektetni (oldalt vagy hátra), esetleg közelítettem a mellemmel, ordított. Karban ringatva is rákezdte néha. Aztán kísérletképpen a hátamra feküdtem a franciaágyon, őt meg a hasamra fektettem, és láss csodát: nevetni kezdett, hangosan!! Haverkodós nézéssel, széles mosolyokkal egybekötve. Minden átmenet nélkül ordításból nevetésbe... hihetetlen. Én is nevettem vele, olyan kis huncut volt. Utána persze sírt még, amikor megpróbáltam megfordítani, de innen perceken belül már szoptattam, és bele is aludt elég gyorsan, macera nélkül... (pedig ma nem fejtem, a mellem nagyon feszes volt, nem tudtam, nem fog-e ordítani emiatt is). Talán a sok ismeretlen arc, meg az esti rutin borulása akasztotta ki ennyire szegénykémet. Most alszik, édes gyönyörűségem.
