Anyukám addig nem akarja elmondani a rokonoknak, otthoni ismerősöknek a gólyahírt, amíg meg nem mozdul a kicsi. Mondjuk jövő hétvégén már nehéz lesz titkolni, hacsak nem zár be a szobámba :) Múlt hétfő óta ugyanis van hasam. Még be tudtam volna gombolni a dolgozós nadrágomat, de nem akartam nyomorgatni a hasamat. Egyre kevésbé lehet behúzni, és van, hogy még ki is tolom, mert feszít belülről. Szóval bevetettem a rég megvett kismamaövet, és az egyik nemterhes kolleganőmnek is annyira tetszik, hogy fontolgatja, hogy vesz majd derékmelegítőnek egyet magának :)

Szóval mondtam tegnap Anyunak a telefonba, hogy már érzem a kicsit. Nem tettem hozzá, hogy hetek óta. De lehűtött, hogy "ez még biztosan nem az", én meg nem vitatkoztam vele, mert erről nem lehet, nem érdemes. (Ő engem félidőnél érzett meg, icipici kis mozgást a jobb oldalon, mintha egy ujjacska nyomogatta volna meg a hasát belülről. Még a napra is emlékszik.) Semmi pillangószárny-rebbenés meg buborék-szerű érzésről nem tudok beszámolni, mint amiről írnak a könyvek, babaoldalak, hanem érzem a méhemet, és benne valami mocorgást. Erős, határozott, kevés mozgás ez, leginkább ülve vagy fekve, ha éppen csend van bennem (nem beszélgetek), és nyugton vagyok. Néha egyik, néha másik oldalról, és olyan is van, hogy egészen lentről, a méhszáj felől, na az nem kellemes. És nem keverem össze a szalagok húzódásával, mert olyan is van, de az egész másfajta érzés, húzódó, nyilalló.

Na szóval érzem, hogy ott van valaki, és él és mozog, és minden egyes nap nagyon megnyugtat, amikor először megérzem. Általában reggel a kocsiban ülve, vagy a munkahelyemen reggeli tájban. Biztosan más lesz, amikor majd rugdos. Egyelőre inkább nehéz, és talán azt érzem, ha nagyot fordul, vagy nagyon erősen mozdul mindenével. De ezt már hetek óta. És a 12. heti UH után ez volt, ami minden nap megnyugtatott, és biztosított arról, hogy odabent minden rendben van, él és fejlődik bennem a kisbabám.

Amúgy már 10 cm a fejétől a fenekéig, és még nem mutatta meg magát, összezárta a kis lábait. Az első hasi UH-n hátulról láttuk, a hátam felé volt fordulva teljesen. Utána a kezével a fejét fogta hátulról, a képen is ez látszik. Édesem.

Egyre inkább kislányt "érzek". Lehet, hogy csak túlkompenzálom, hogy sokáig fiút képzeltem, sőt, nem is fiút, hanem Férjet kicsiben, ahogy egy kiskori képén négykézláb teper, és huncutul néz a szöszke fejével a kamerába. De nagyon örülnék egy kis tündérnek is. A mostani Kismamában (ez már a második szám, amit megvettem), van egy baba, nagyon megfogott a képen. (Valami odavonz, és mindig meg kell néznem. Talán ez jel, hogy nekünk is ilyen picink lesz.) A képen egy barna pihés fejű, lehúnyt szemű gyönyörűség fekszik, imádnivaló. Nem túl pufók, szép arányos.