kicsi babáim

Első gyerek, második terhesség...

így állunk

new baby

Linkblog

Archívum

Címkék

22 hetes 4 napos

2009.07.30. 21:55 - HaromGyerek

Kisliza ma a délutáni fürdés után úgy kimerült, hogy beiktatott egy harmadik, félórás alvást is. Olyan gyorsan bealudt, hogy fel sem öltöztettem előtte (nem hittem, hogy ebből alvás lesz), aztán csak betakartam a pizsamafelsőmmel. Lehet, hogy nem csak a fürdés fárasztotta ki, hanem az új tudománya is: hátról hasra fordult, sokszor egymás után. Azt hiszem, a fű kezelsége/távolsága volt a fő motiváció (ha a pokrócról eléri, tépi és próbálja a szájába tömni), és jobbra történt a manőver. Visszafelé még nem megy, de sebaj, így is szuper kiscsajom van.

Újabban megint olyan jó étvággyal eszik, mint régen. Öröm hallgatni, amekkorákat kortyol. És azt is imádom, amikor ő hason fekszik, én fölé hajolva lógatom a mellemet a szájába (ezt a kánikulás-szopisztrájkos időszakban fejlesztettük ki, csak így fogadta el a mellem), és ő megfogja két kézzel, mint egy palackot. De egész finoman, merthogy egyre ügyesebb a kezével.

Az esti fürdésnél újabban próbálja a pohárból rá locsolt vízsugarat elkapni a kezével, cuki.

Azt írtam már, hogy két foga van? A második még csak két kis rece kb., de az első már sokat nőtt, hamarosan nem csak akkor fognak látszani, ha nevet. Nagyon szeretem, ahogy kacag, főleg azt, hogy már úgy is tud, ha nem csiklandozom. Csak néz rám huncutul, és göcög, és lesi a hatást, mit szólok én ehhez.

22 hetes 1 napos

2009.07.27. 15:53 - HaromGyerek

Idill felsőfokon. Itthon ülök Anyuéknál, akik épp Erdélyben nyaralnak, a gyerek mellettem alszik a mózesben (amit nemsokára végleg kinő), ölemben a laptop, nyár van és nincs kánikula. Az altatás szuper volt, megtaláltam az ezeréves Hóc, hóc, katonát, ami még az enyém volt (38 Ft), és amikor a törpi nyűgösködött, betettem a mózesbe, és egymás után olvastam fel neki a mondókákat. Ő meg elaludt szép lassan, ráadásul ujj nélkül :) Délelőtt is így sikerült öcsémnek letennie, nem volt ujjszopás, csak kis fejemelgetős tiltakozás, aztán lehunyta a szemét és elaludt. Hármasban ebédeltünk öccsökkel, ez is tök jó volt, azt hittem, majd mindenki eszik külön, amikor megéhezik, erre jöttek maguktól.

A szombati babaúszás után mentünk Veszprémbe, most először aludtunk ott gyerekestül. A földön aludtunk törpivel egy széles matracon, elaludt ugyanúgy, ahogy otthon is, és az éjszakai szoptatás is zökkenőmentes volt. Szerintem neki csak az a fontos, hogy én a közelben legyek, egyelőre nem kényes az idegen helyekre. Délután üzleteket jártunk a 2 éves unokatesójának ajándékért, jól viselte. A végére elfáradt, egy parkolóban megszoptattam, az ölemben elaludt, otthon pedig elég volt csak letenni a matracra, már aludt is tovább. (Amikor fölkelt, és nem voltam a szobában, sírni kezdett, de nem hangosan, csak tiszta könny volt a szeme, amikor bementem a hangicsálásra. Édes kicsikém.)

Most az előbb álmosan szétnézett, újabban gyakran csinálja ezt. Gondolom, meggyőződik arról, hogy megvagyok-e, aztán amikor látja, hogy igen, alszik tovább.

Készen lettek a fényképek, amiket a múltkor csináltattunk, nagyon jók. Remélem, a normális felbontásúakat kapjuk meg CD-n, és tudok belőle adni a rokonságnak is. Igazi családi fotók, három mosolygó fejjel (na jó, L. leginkább komolyan néz a kamerába, kameraérzékeny a gyerek :))

21 hetes 2 napos

2009.07.21. 23:16 - HaromGyerek

Kis Nyuszifülűnek ma, egy nappal az 5 hónapos szülinapja előtt kibújt az első foga. Ahogy a védőnő is mondta, a fehér pötty, ami korábban ott volt, még nem fog volt, az egy-két hete eltűnt, és ma megjelent egy recés, éles fogacska. Látszani még nemigen látszik, de érzem az ujjammal (a mellemmel szerencsére még nem :))

A Morcheeba Enjoy the ride-ját hallgatom éppen végtelenítve. Utoljára a gyerek születése előtt volt ilyen szám, amire ennyire rákattantam: a Hey Baby Stephen Marley-tól. Azóta nem is nagyon hallgattam zenét, még leginkább Halász Juditot :)

Törpikém a nagyszülőknél töltött 1,5 hét alatt fogyott 12 dekát... most megint 8 kiló. Próbálom keresni az okokat: fogzás, újra menstruáltam (6 hét alatt harmadszor, a szervezetem próbálkozik keményen, de ez most tényleg igazi), kánikula... És nem volt olyan háborítatlan a mi kettősünk, mert ha 3-4 óránál sűrűbben etettem a lányt, hallgathattam Anyutól, hogy túletetem, és így is milyen kis dagi... Azért hatott rám, de nem kellett volna. Ja, és megtanult magától elaludni: amikor nyűgös volt, lefektettük a mózesbe hasra, ő meg pici lázadás után (kinyomta magát, a körülnézett, a fenekét meresztette az égnek) bekapta a hüvelykujját, és elaltatta magát. Itthon cicin szokott elaludni, ezt a szokást az első szopisztrájknál vette föl, amikor nem kellettem neki.

Megpróbáltam itatni is vízzel, de csak hogy lássam, mit szól a pohárhoz, megy-e neki. Anyuék szerint nagyon ügyes. Érdeklődött határozottan, rábukott a pohárra :) Persze sok ment a nyakába is, de tényleg lelkesen nyalogatta a poharat a nyelvével, és kapkodott két kézzel a pohár után. 

Erről jut eszembe, már nagyon ügyes két kézzel, át tudja tenni a játékait egyikből a másikba, és olyan elmélyülten tanulmányozza őket, hogy meg kell zabálni. Lehet vele olyat játszani, hogy letakarom a fejét mondjuk egy textilpelussal, és szólongatom, ő meg előbb-utóbb kiszabadul. Amikor ezt a babakocsiban egy lyukacsos függönydarabbal próbálta Anya, már akkor kacagott, amikor ráborult a függöny.

És igazi dumaláda! Felfedezte, hogy tud kiabálni és sikítani is. Kedvenc hangsora az "Eőbű", az E sikítósan magas, az ő elnyűjtott, a bű b-je köpködős. Hazafelé a kocsiban az igazi köpködést is kitanulta, a nyálból buborékfújás mellé :) Rá kell szoktatnom magam, hogy mindent kommentáljak, amit csinálok. Szerintem korán fog beszélni.

Szintén otthon voltunk fodrásznál is, mert már annyira megnőtt a frufruja, hogy beleért a szemébe. Én nem akartam levágni, mert csak bilifrizurát tudnék, de így szép természetes hatású. Már nem is baba, hanem kisgyerek. Hosszban is nőtt sokat, látszik a ruháin, meg már nem olyan dundi, nem hasas.

És érdekli minden, ezerrel nézelődik, ha új helyre kerül. Ma voltunk Vodafone üzletben, ott is végig a karomban nézelődött, pedig előtte már nyekergett a babakocsiban.

Minden este batyuban sétálunk, amikor enyhül a hőség, nagyon szeretjük mindketten. Kistökfej már a felkötésnél is tök nyugis, hát még ha elindulunk! Én meg magabiztosan kötöm, nem félek kimenni a lakásból, élvezem, hogy szabad vagyok, mégis velem a gyerekem, és a hajamat tépi :).

19 hetes 6 napos

2009.07.11. 15:26 - HaromGyerek

Tegnap este írtam egy hosszút, és elszállt. Annyira dühös voltam... de megpróbálom újra.

Lent vagyunk Anyuéknál szerda este óta a Kisnyúllal, nyaralunk. Ezt a Törpe olyannyira komolyan veszi, hogy az első nap nem aludt egyáltalán, csak szoptatás közben, és csak addig, amíg nem cuppantotta le magát. (A fürdetés utáni szoptatás viszont 10 perc után ájulással végződött.) Kezdtem is megijedni, hogy a gyerek a sok ingertől leszokik az alvásról :) De a második nap kicseleztem: délután lefeküdtem vele az ágyamra, ő hason, én oldalt mellette, és vártam, mi lesz. Nyuszifülű emelgette a fejét, próbált haverkodni, de nem beszélgettem vele, csak néztem fáradtan, én simán el tudtam volna aludni. Aztán leesett a feje, hüvelykujj be, és nemsokára fennakadt a szeme. Volt még egy próbálkozás, hátha sikerül ébren maradnia, de az álom erősebb volt. Egy órával később felsírt, ahogy nem szokott, gyorsan megszoptattam, aludt tovább. Ma ugyanígy aludt már kétszer is: leteszem hasra, kicsit lázad, kinyomja magát, de előbb-utóbb elfárad, és elaltatja magát. És ma is megvolt az egy órával később sírva ébredés és szoptatás is. Sebaj, mostanában úgyis olyan keveset eszik, lassan már az 5 perces evéseknek fogok örülni...

Az alvókája máshogyan is megváltozik itt a vidéki levegőn - a szobám nagyon jó hűvös, én erre fogom. Otthon a kánikulában kétszer is ébredt éjjel, 1-2 között, majd 4-5 között is, és 7-8- között kelt fel végleg. Itt már első éjjel 1/4 5-kor ébredt először, tegnap 5 után, ma 3/4 7-kor... Persze a melleim nem tudják, mi van, és készülnek az éjszakai etetésre, hiába. Így most nagyon könnyen és gyorsan tudok fejni akár 150 ml-t is reggel, és muszáj is, mert szétfeszülök, mintha most lenne tejbelövellésem.

Új attrakciók: talppal tapsolás, lábacskák égbe emelése minden adandó alkalommal. Játékok egyre ügyesebb megfogása két kézzel, szájba gyömöszölése.

A haját napokon belül le kell vágnom, mert a szemébe lóg... 

19 hetes 2 napos

2009.07.07. 23:00 - HaromGyerek

Bréking: Nyuszika ma fürdés előtt a szájába vette a lábát, és mindkét kézzel aktívan részt vett a mutatványban :) Fürdés előtt van egy kb. negyedórás pucérkodás, és pelenka nélkül jóval ügyesebben mozog. Ja és napok óta (mióta múlt héten egyedül fürdetve kipróbáltam) úgy fordítjuk hasra a nagykádban, hogy nem fogjuk sehol, max. az álla alatt, hogy ne nyeljen túl sokat a vízből. Ügyesen evickél, mozog a lábaival, és ezerrel nézelődik feltartott fejjel. A lábai meg annyira tetszenek neki, hogy a babatartó izében is folyton azokat stíröli felemelve a csapkodás helyett :)

Jut eszembe, a szombati második babaúszáson feltűnt, hogy a lábacskáival nem csinál semmit a vízben, de az oktató csaj szerint az majd a felszabadultsággal jön, ő még pici ehhez. Már a homlokáig belemerült a vízbe, sokszor, és nem bánta egyáltalán.

Ma MT-jal sétáltunk késő délután, egy biciklis le is tért az útról, úgy megbámult, és aszonta, "eeeez igen!" :)

Talán a kánikula lehet az oka, hogy napok óta 2x kel éjjel enni, 1 körül és 4-5 között. Holnap leutazunk anyuékhoz, ott jó hűvös van a szobámban, majd ott kiderül, az idő okozza-e (ott aludta át először az éjszakát).

Mosható pelenka: napok óta próbálgatom, szerintem lassan áttérek rá. Egyelőre Bambino Mio és ebay-es AIO vannak terítéken, ez utóbbiakat csak kimostam, majd a napokban lesz az első bevetés. Szerintem tök jó dolog, és baleset eddig nem volt (pedig 2 nap is abba sikerült a termés), viszont a papírbetét az anyatejes kakihoz nem sokat ér, mosószappanozhattam a foltokat...

18 hetes 5 napos

2009.07.03. 22:53 - HaromGyerek

A szopisztrájkot hivatalosan lezárom! Kishusi ma ugyanúgy evett, mint hetekkel ezelőtt, az ebédidős szoptatásba még bele is aludt, és úgy maradt, mint újszülött korában. És az esti altatós szoptatás sem sírásos megszakításokkal telik, hanem nyugodt, kb. 20-30 perces, egyre ellazultabb evéssel.

Nagyon rossz érzés, amikor a gyereked a melled láttán/közelében ordítva, vörös fejjel sír, és ívbe feszíti magát, ha közelítesz. Miközben tudod, hogy ennie kell(ene), mert még alig evett valamit, és a melled majd szétrobban. Meg az is, amikor a korábban a melleden elalvó baba akkor nyugszik csak meg, ha hasra fekteted, és a hüvelykujját szophatja, és így el is altatja magát...

Tegnap és ma is egyszer mosható (BambinoMio) pelust adtam a lányra, nekem még szoknom kell, ő szerintem észre sem vette :) Csak pisilt bele, nem is sokat. Egyelőre ecetes vödörben gyűjtöm a termést.

Múlt héten elfelejtettem írni, hogy felfedezte a lábait is, simán angolspárgát csinál háton fekve, és rugdossa a játékait célirányosan. A térdét megfogja, felhúzza a lábát, de a szájába még nem vette. Hiába ducik a lábai, olyan hajlékony, hogy menne neki. Ha játék után akar nyúlni, simán átfordul hátról oldalra (láblendítéssel), majd vissza.

Durva mennyiségű nyálat termel és folyat szerteszéjjel. Az ökle vagy pár ujja mindig a szájában van. Ha kendőben van, azt is rágcsálja. Ma megpróbált megenni (felfalni) egy puha csörgős labdát is, de olyan fejjel, mint egy igazi ragadozó.

Szokott csak úgy röhögcsélni nekem, imádom. Szemben az arcommal az övé, és elkezd gurgulázni, hö, höhö, és közben néz rám barátságosan meg huncutul, hogy ehhez mit szólok.

Olyan artikuláltan eeeőőőőőőőőőőőő-zik, hogy az csoda. Kezdi felfedezni, hogy kiabálni is tud, meg sikításszerű hangokat adni.

18 hetes 3 napos

2009.07.01. 22:26 - HaromGyerek

Kishusi ma megkapta a 4 hós kötelező oltását és a második Prevenart. Szuperjól viselte, a fájdalmasabb szurinál picit felsírt, de ahogy fölvettem, már abba is hagyta. A hivatalos mázsálás szerint 7.950 g. Mivel reggel 8.10-re kellett mennünk, borult az egész napunk - keltenem kellett, megetetni nem tudtam, mert egyáltalán nem tért magához a pelenkázás/öltöztetés közben. Viszont legalább 10-re itthon voltunk, és még boltba is eljutottam. (100 Ft-os bolti eladó kb. második kérdése: "És van még teje?"...)

A délutáni (rövid) alvásából panaszosan sírva ébredt szegénykém, ilyet utoljára az első oltáskor csinált... Most este viszonylag hamar elaludt, bár jóllakottan megint haverkodott velem kb. 10 percet (ilyenkor nem akar komfortszopni, hanem hason felemelt fejjel vigyorog rám nagyon szépen, és dumál hozzá barátilag).

Tegnap Férj nem ért haza fürdetésre, ezért kettesben fürödtünk a nagy kádban. Sikerült mindent előre bekészíteni, és jókat nevettünk. Úgy fordítottam hasra a végén a Lányt, hogy csak az álla alatt tartottam a fejét. (Pár napja hason fekve kitolja az égbe a fenekét és kúszni próbál - gondoltam, vízben könnyebb lesz neki.) Hétvégén megyünk újra babaúszásra.

A batyu egyre jobban megy. Tegnap és ma is akkor kötöttem fel, amikor már lemondtam a délutáni alvásról, mert nem akart sehogy sem lenyugodni (csak nyűgösködött, álmos volt, de ha sikerült letennem, kipattant a szeme). Aztán felkötöttem, hogy vasalni/pakolászni tudjak, és pár percen belül már aludt is. Alig hittem a szememnek :) Ezután jött a mutatvány: levarázsolni a hátamról úgy, hogy ne ébredjen fel - amikor eleve bénázok a levétellel... de sikerült! Kicsit felébredt, de teljesen kába volt. Tegnap este sétáltunk is batyubabával a környező utcákban, megint alvás lett a vége. Tetszik ez nekem :)

17 hetes 3 napos

2009.06.24. 23:07 - HaromGyerek

Csak gyors bejelentkezés, mert fáradt vagyok, de rohannak a napok, és meg kell örökítenem...

Ma először voltunk úgy sétálni a környező utcákban, hogy batyuban a hátamra kötöttem a kislányt. Nem sírt, nem is nyekergett, miközben igazgattam a kendőszárakat, ez is első. És a séta közben elaludt a hátamon, ez is :) Mellesleg totál összenyálazta a hátamat, de kit érdekel. A kötés nem lazult ki, sokáig elnézelődött, szóval menni fog ez! Tegnap babakocsival voltunk boltban, de esküszöm, nekem rossz érzés, hogy nem tudom hordozni a gyerekemet... a babakocsival sokkal nehézkesebb, minden úthibánál figyelni kell, meg nem fér be mindenhová, de egy 8 kilós gyereket már nem lehet elöl hordozni (meg ha bírnám is, nem tesz jót a belső szerveknek). Pedig annyira szerettem, amikor elöl elaludt rajtam, nosztalgiázhattam, milyen jó volt terhesnek lenni.

A 8 kiló igazából 7940 gramm, ennyi volt hétfőn, 4 hónaposan.

Ma muszáj volt fejnem, pedig azt hittem, hogy már elpakolhatom az Aventet. Semmi komfortszopi nem volt egész nap (ellenben ordítás, ha próbálkoztam vele altatási céllal), csak kb. 5 perces evések. Amúgy sokat aludt, sokat mosolygott a drágám, de az elalvás csak úgy sikerült, hogy hasra tettem, ő meg azonnal bekapta a hüvelykujját, és pár perc alatt elaltatta magát. Nekem meg majd szétdurrant a jobb mellem, tök kemény is volt, és miért ne alapon kipróbáltam a kézi fejést. Hatékony ugyan nem voltam, de ha muszáj lenne, menne ez is :) Azért a fejővel sokkal könnyebb, cca 130 ml-t fejtem, hogy ne érezzem keménynek és csomósnak a melleimet. Az altatós szoptatás sem a szokásos belealvós volt, mert azt a 10 percet is csak trükkösen tudtam elérni... olyan fáradt volt már a kislány, hogy szerintem evés nélkül is ugyanígy elaludt volna.

Alvás: 2-3 napja megint kelek hozzá éjjel, és egyszer 3-tól 5-ig buliztunk is, mert őkelme beszélgetni és játszani akart, én meg aludni :) Én győztem, de addigra teljesen felébredtem. Azért vissza tudtam aludni, de másnap hulla voltam. Nem tudom, ez az idegrendszeri érésével függ össze, és mostantól megint gyakrabban kelünk éjjel (simán lehet), vagy a kánikula utáni lehűlés következménye.

Amúgy meg szuperügyes, már két kézzel is fogja a tárgyakat (ugyanazt), és akkor is meg tudja fogni, ha előzőleg leejtette a feje mellé, vagy nem adtam a kezébe. A forgástudományát pihenteti, nem gyakorolja, de nem is erőltetem. Hason amúgy sokáig elnézelődik.

 

 

 

 

16 hetes 6 napos

2009.06.20. 23:46 - HaromGyerek

Óriástörpe a héten valamikor megduplázta a születési súlyát, lassan a 8 kilót közelíti, durva. Ennek örömére minden nap ráveszem magam a háti hordozás gyakorlására, mert elöl már tényleg nem bírom. A hét elején még elmentem vele dm-be elölkeresztben (fél óra oda, uennyi vissza + a boltban mondjuk 10 perc), de nem szeretném még egyszer.... és nem a kánikula volt a leggázabb, hanem a súlya. Pedig imádja, mindig elalszik úgy. De remélhetőleg a hátamon is megtanulja majd. Az első kísérletek kétségbe ejtőek voltak (bénáztam, a gyerek a kötözést még tűrte, de a hátamon nyígott, nem volt szoros a kötés stb.), szóval hosszú még az út, és nem tudom, mikor merek majd mondjuk HÉV-re szállni hátamon egy batyubabával :), de el fog jönni az is. Ma határozottan jól sikerült a dolog, talán még el is aludt volna a Nyuszi, mert nyűgös volt és fáradt, de levettem, mindenesetre nem reménytelen a helyzet.

Ma voltunk babaúszáson először, imádnivaló volt a kis zöld virágos úszópelenkájában, ahogy az Apukájával a vízben volt (csináltam róluk jó sok képet, tök jó nézni, ahogy minden képen ezerrel vigyorog a kis duci lányára). Elég egykedvűen fogadta amúgy, de az edző csaj szerint az is tök jó, hogy majd' egy órán át bírta nyűgösködés, sírás nélkül a vizet, mert elsőre kb. fél óra szokott lenni a tűréshatár a piciknél. Még a vízbe indulás előtt végigpisilt, vicces volt :)

Egész héten egyszer aludt nagyot napközben (3-4 órát), jellemzően déltől. Nem tudom, ez egy új szokás, vagy a fejés elhagyásával van összefüggésben... (Egyszer már hittem azt, hogy változnak az idők, mert sírt, ha altatási céllal közelítettem a mellemme, de miután újra fejtem pár napig, megint két hosszút aludt. Nyilván a teli mellen nem lehet cumizni, mert folyik belőle a tej, és amikor az ember nem éhes, akkor ez dühítő tud lenni.)

Imádja, ha az Érik a dinnye c. dalocskát énekelem, és közben az ölemben döntögetem jobbra-balra.

Hangosan nevet, ha csiklandozom a hóna alatt, a talpát rágcsálom vagy a derekát puszilgatom.

Kezdi élvezni, ha a magasba emelem (régen lefagyott tőle). Ha összeérintem az orrunkat lefele, és azt mondom, "ducc", vigyorog.

Hosszan elnézelődik hason fekve, könyökölve, de amikor megunja, nem fordul a hasára, hanem nyöszörög.

A babatornáztatóról lógó macit fél percen belül üzembiztosan leszedi, aztán néz fölfele, hogy mi történt :)

Ügyesen fog tárgyakat, és mindent megkóstol. A lufit is próbálja a szájába venni :) Ma a kocsiban a hordozón lévő plüsskutya farkával is betalált a szájába. Amikor szoptatás előtt közvetlenül az oldalára fektetem, megtalálja a hüvelykujját, és átszellemült tekintettel rácuppan.

Mindjárt négy hónapos...

 

 

 

16 hetes

2009.06.14. 23:29 - HaromGyerek

A nagylány tegnap megint produkált egy elsőt, és megint nem láttam: amíg orgonáltam a ballagáson, átfordult a hasáról a hátára, kétszer is, balra, rajongó nagyszülei szeme láttára. Pontosabban először Apa látta, aki szólt Anyunak, aki nem akarta elhinni, ezért a lány megismételte a mutatványt. Ma nekem is, még lassan megy neki, de egész koordinált már a mozgása, megint fejlődött jó sokat.

Az autózásról: pénteken hazafelé egy darabig a kitörni készülő sírást sikerült megfékeznem a fényképezőgéppel :) Mivel már legalább 1000 képet csináltam róla születése óta, elég kameraérzékeny a törpe, komoly arccal néz és koncentrál, ha meglátja a gépet (ezért baromi nehéz róla nevetős képet csinálni). Ez még ordítás ellen is működik, egy darabig. Ma hazafelé nem fotóztam, hanem odaadtam neki a karórámat (teljes a szerelem kb. két hete a fémszíjas karórákkal), fogta, forgatta, többször leejtette, és nem is akarta a szájába venni, ami nagy szó. Aztán a kezemmel is eljátszott sokáig, szórakoztam neki az ujjaimmal, elnézegette. A textilpelust meg két kézzel fogja, és markol mindent ezerrel, alig lehet kitépni a kezéből. Megvolt az első csomagtartón pelenkázós akciónk is hazafelé.

És Nyuszifül mától nem pogány többé, megvolt a keresztelője. Csodajól viselkedett, végig a lelkészt nézte meg nézelődött a karomban értelmes-érdeklődő tekintettel, a vizes résznél meg se mukkant (pedig nem szereti a vízszintest), a kis kalapját nem lehetett elvenni tőle, mert rámarkolt a kötőjére és nem engedte, ja és amikor Levente megáldotta (két kezével Liza fején), akkor barátságosan nézett rá. Imádnivaló volt. Az étteremben egész ebéd alatt nézelődött a babakocsiban, csak a tornánál kezdett el elégedetlenkedni, de akkor azért, mert már álmos volt. Ebéd előtt a szállodarész első emeleti kényelmes foteljében megszoptattam, így tele hassal és jó hangulatban telt a mi ebédünk is :)

7.630 gramm, még 7 deka hiányzik a duplázáshoz :)


14 hetes 4 napos

2009.06.04. 23:23 - HaromGyerek

Ma meglátogattak a kollegáim, nyolcan. Fél 6 és 6 között értek ide, fél 8 körül mentek el, így a fél 7-7 körüli szoptatás kimaradt, de mivel tudtam előre, hogy ez lesz, megpróbáltam előtte megetetni a lányt. Pár percet evett is, úgyhogy mire megérkeztek, mehettem is átöltözni a vállamra bukott túró miatt :)

Fürdetés után olyan hangosan és erőteljesen sírt, mint már nagyon régen. Ha megpróbáltam az ágyra fektetni (oldalt vagy hátra), esetleg közelítettem a mellemmel, ordított. Karban ringatva is rákezdte néha. Aztán kísérletképpen a hátamra feküdtem a franciaágyon, őt meg a hasamra fektettem, és láss csodát: nevetni kezdett, hangosan!! Haverkodós nézéssel, széles mosolyokkal egybekötve. Minden átmenet nélkül ordításból nevetésbe... hihetetlen.  Én is nevettem vele, olyan kis huncut volt. Utána persze sírt még, amikor megpróbáltam megfordítani, de innen perceken belül már szoptattam, és bele is aludt elég gyorsan, macera nélkül... (pedig ma nem fejtem, a mellem nagyon feszes volt, nem tudtam, nem fog-e ordítani emiatt is). Talán a sok ismeretlen arc, meg az esti rutin borulása akasztotta ki ennyire szegénykémet. Most alszik, édes gyönyörűségem.

14 hetes 3 napos

2009.06.03. 23:11 - HaromGyerek

Liza tegnap megint átaludta az éjszakát: reggel 5.40-kor arra keltem, hogy nem ébresztett éjjel (4-5 körül szokott). Ránézek, átszellemülten szopja az ujját. Gondoltam, szegénykém, biztos éhes, azért csinálja, kivettem, megszoptattam (félálomban volt), evett 5-6 percet, és már el is engedte a mellem, utána aludt tovább fél 9-ig... Lehet, hogy ki sem kellett volna vennem, de olyan rossz volt látni, milyen átéléssel és áhítattal szopja az ujját... Végiggondoltam, miért rossz látni: mert olyan érzésem támad tőle, mintha az ujja anyapótlék volna, amire csak azért van szüksége, mert nem vagyok ott vele éppen. És ő éhes/szomjas volt, babusgatásra vágyott, de mivel nem voltam ott, jobb híján megtalálta az ujját, és úgy szívja, mintha én lennék.

Ma délelőtt így altatta el magát. Megkínáltam a mellemmel is, mindkettővel, de ordított, hogy nem kell (egyik sem). Nem volt kedvem fel-alá sétálni vele, míg elalszik, így hasra tettem a kiságyában, hogy mit kezd ezzel. Picit felemelte a fejét és nézegette a rácsvédőt, majd bekapta az ujját, és pár perc alatt elaludt. Csak lestem, de bűntudatom volt, hogy nélkülem kellett elaludnia... (pedig örülhettem is volna akár, hogy egyedül el tudott aludni). Amúgy is tiszta bolond vagyok: ma először az esti szoptatás kb. 15 perces volt, és már mélyen aludt a kislány. Én meg csalódottságot éreztem, hogy csak ennyi, pedig amikor egy órán túl van egy ilyen szeánsz, akkor már minden bajom van a végén...

Két napja keveset eszik napközben, 2-3 perc után nem folytatja, hanem elkezd vigyorogni meg röhögcsélni nekem (meg kell zabálni), olyan haverkodósan. És nem éhes, nem nyűgös (na jó, tegnap az volt, de az tuti front miatt). Szívom az orrát naponta többször, ő is megtaknyosodott (biztos tőlem), de színtelen cucc jön az orrából, talán ez lehet a gond. Na meg minden érdekesebb, mint a szoptatás. Van, hogy miközben befektetem a pozícióba, fél másodperc "döntés" alatt meglát valami érdekeset, és tekergeti a fejét arrafelé. Amúgy is 5-6 perc alatt végez mostanában, és csak 5-6 alkalommal eszik egész nap. Így a melleim feszülnek a telítettségtől, pedig azt hittem, én ilyet nem is tudok...

Egyre jobban imádom. Amikor közeleg a szoptatási idő, és ő még alszik, alig bírok magammal. Hihetetlenül gyönyörű a vigyor, amivel rám ragyog. Ha belépek a szobába, egyből észrevesz, és csak engem néz - követ a szemével, akárki játsszon is vele :) Elmondhatatlanul jó és megható érzés, hogy neki én vagyok a legfontosabb ember a világon.

13 hetes 6 napos

2009.05.30. 23:25 - HaromGyerek

Tegnapi elsők:

- kacagott a nagyapjára, amikor az ölében lovagoltatva valami sváb mondókát skandált neki (huc-huc trellele)

- rámosolygott a tükörben a másik babára, és beszélt hozzá (Jancsi ölében) - eddig csak az én tükörképemre mosolygott, de most egyrészt láthatóan összezavarja, hogy van egy felnőtt mellette és a tükörben is, másrészt saját magát nézegetni, de nem érti még persze, ki az ott

- a babatornáztató állványról háromszor egymás után is leszedte a macit, amit műanyag kapocsféle tart. Utána kereste, hol van :)

Olyan ügyes, hogy már egyszerre két kézzel dolgozik, az egyikkel ütögeti-lökdösi az oldalsó elemet, a másikkal a feje fölöttit próbálja megmarkolni.

Látom a forgás előjeleit: háton fekve úgy tombol, hogy nem csak kezét-lábát rúgja és lendíti erővel, hanem a hasát is kinyomja magasra, befér a kis háta alá a tenyerem olyankor. Egyszer csak el fog billenni a nagy lendülettől az egyik oldalra :) Amúgy tegnap este villant be, hogy ezeket a nagyon erős mozgásokat a kádban szokta csinálni, a babatartó állványában. Pár napja a nagykádban fürdik az apjával, és imádja. A kiskádban már akkorákat rúgott, hogy kézzel és lábbal is elérte a szélét, és akadályozta a szabad rúgkapálásban. Persze amikor vége a mókának és jön a törölközés-pelenka-öltözködés, akkor nagyon-nagyon sír és panaszkodik, de hát egész nap nem sír, ilyenkor minden fájdalmát-elkeseredését beleadja.

Imádja a felültetős tornagyakorlatot, minden izmát megfeszítve koncentrál olyankor, és teljesen egyenes háttal ül fel. Persze ülve nem bírja tartani még magát, és nem is tesz jót neki, de olyan édes, amikor szusszan egyet :) Leengedve sem kell már tartani a fejét, mert ugyanolyan mereven tartja magát, míg nem fekszik újra.

A három hónapos vizsgálaton 7.240 gramm volt és 65 cm, nem csoda, hogy kinőtte a 62-es ruháit is... Az oltásnál (most egy volt csak) nem is sírt, csak kettőt nyekkent, kb. jelezve, hogy hé, mi történik ott lent, de akkor már vége is volt az egésznek. Nézett rám, hogy mit szólok, de vigyorogram rá, ezért mégsem kezdett el sírni :) Édes kis drágaságom. A doktornőnek elmeséltem, hogy jártam az őszilével, de szerinte igyam csak nyugodtan, mindkettőnk egészségére, nem baj az, ha a kislány emésztésére ilyen hatással van, csak jelzi, hogy az anyatejet mennyire befolyásolja az, mit eszem/iszom.

Vettem a teszveszen egy Nandu kendőt tök olcsón, sajna csak M-es, de biztos ennek köszönhetően nem is licitáltak rá sokan. Vadiúj, és alig várom, hogy kipróbálhassam. Ha egy nap nem megyünk sehová kendővel, hiányérzetem van. Imádom hordozni Lizát, olyankor annyira egyek vagyunk, és ő is nagyon szeret rajtam "lógni". Most már fél órát is nézelődik benne, de utána menthetetlenül bealszik. Már nem húzom a fejére a kendőszárakat, hanem a zsebet is a hóna alá húzom, így kilát, támaszkodik, és ha megunta, hozzám bújva elalszik.

Erről jut eszembe, hogy már ölel, amikor a karomban van, kapaszkodik a ruhámba, átfogja a karomat... olyan megindító. És a bizalom is, amivel rám néz. Ha nem velem van éppen, hanem mondjuk Ádival vagy Apuval, és belépek a szobába, vagy megszólalok, egyből engem néz, engem keres. Beszél hozzám, és egész testével mosolyog rám (keze-lába is jár közben, úgy örül). Én vagyok neki a világ, és ez elmondhatatlanul jó érzés. 

Jövő héttől lesz mosódióm és mosószódám is, kezdek bioanyu lenni. A mosható pelenkázás is birizgálja a fantáziámat...

13 hetes

2009.05.24. 15:22 - HaromGyerek

Legalább öt napja nem ittam őszilét, mégis naponta kakil (gyakran kétszer is), és még mindig őszibarackosat (színre, szagra). Ilyen lassan ürülne ki? Bár tegnap ettem pár szem cseresznyét és meggyet (férj szedte az út mellett), és ma megint olyan. Talán a gyümölcsrostra ilyen érzékeny. Amúgy már nagyon várom, hogy ne robbantsa olyan erővel ki a napi termést, hogy ha egy percen belül nem cserélek pelenkát, öltöztethetem át...

Tegnap, életében először, megtalálta a hüvelykujját. Eddig csak az öklén cuppogott, meg több ujját dugta egyszerre a szájába (féltem is, hogy meghánytatja magát egyszer), de a délutáni alvás végén, félálomban olyan átéléssel szopta az ujját, hogy ki-be járt a kicsi szájában, hozzá lehúnyt szemek, komolyan mondom, megható volt látni, milyen erős benne ez az ösztön.

Szoptatáskor és ha fölveszem, a ruhámba kapaszkodik, belemarkol, húzza-vonja. Ha nincs rajtam ruha, a mellemmel teszi ugyanezt :) Ha az ölemben van, szinte átölel, nagyon jó érzés.

Szerintem a textilpelenka lesz az "alvós állata", mert a szájához viszi, gyűrögeti alvás közben. Amikor kendőben mentünk a topiktalira, odaadtam neki, és szopogatta, szívogatta, amíg meg nem érkeztünk.

 

Már csak 68-as ruhákat hord, a 62-eseket gyorsan kinőtte. És olyan jó idő lett, hogy még a plüss ujjatlan rugdalózókban is megsül szegénykém (rövidujjú bodyval), így most vadászok neki pamut darabokat. Napozója csak 2 van, pedig az praktikus nagyon a nyárra, már látom. Az éjszakai ruházattal még kísérletezem, mert úgy veszem észre, attól függ, mikor kel fel enni. Ha melege van, 1 és 2 között, ha jól alszik, 3 és 4 között. Rövidujjú bodyban és ujjatlan hálózsákban alszik, néha betakarom derékig.

A babatornáztató tök jó befektetés volt, imádja. Lefektetem a játszószőnyegre, fölé teszem az állványt, és akár fél óráig eljátszik vele egy hang nélkül (mármint nyűgösködés nélkül). Az oldalsó két elemet már az első napokban is elérte, és élvezi, hogy beléjük kapaszkodik, meglöki őket, de tegnap a feje fölött lógó maci lábait is megszorongatta. Egyre ügyesebben fog és nyúl tárgyakért, és már élvezi, ha csörgő-zörgő hangot adnak (és ezt ő idézi elő).

A fürdés mostanában nagy hisztivel ér véget, pedig sokszor negyed órán keresztül is locsolja rá az apja a vizet. Liza ül a műanyag babatartójában, rúgkapál ezerrel, élvezi nagyon, de amikor kivesszük, eltörik a mécses. A pelenkázást és a body felvételét is végigüvölti, pedig napközben nincs ezekkel semmi baja.

Viszem magammal mindenhová, és ezt élvezi. A múltkor bevittem a pihenőszékét a fürdőszobába, mert tusoltam és epilláltam is. A zsinórja pont a feje fölött ment el, azt bámulta végig :)

Már biztonsággal felismerem, mikor álmos, és mikor kell neki segíteni az elalvásban (mindig :)). Evés után éber és érdeklődő, gőgicsél, rugdalózik, beszélget, eljátszik, de kb. egy óra múlva nyűgösködni kezd és ásítozik. Egyedül még nem tud elaludni, még nem volt olyan, hogy mondjuk a szőnyegén elaludt volna. Amikor viszont már nagyon nyűgös és sírós, olyankor viszont egy perc alatt átvált ordításból alvásba, nagyon édes :) Az altatás egy kis komfortszopással vagy ölben sétálgatással zajlik, ha tényleg álmos már, akkor pár perc, és tehetem is le a kiságyába. Úgy látom, ott nyugodtabban, hosszabban alszik, mint máshol, most már igényli a nyugalmat és a csendet. Este a fürdés után addig szopik, amíg bele nem alszik, ilyenkor várni szoktam még egy kicsit, mert sokszor előfordult, hogy ahogy letettem, már pattant is ki a szeme. Pont most olvasom a BabyWeekly hírlevélben, hogy a baba nem ismeri fel az összefüggést az álmosság és az alvás között, ezért segíteni kell neki :) ("A baby cannot put herself to sleep or understand her own signs of fatigue, so learn to recognize the signs that she is sleepy and put her down as soon as she seems tired.") Úgyhogy bánja a fene, hogy még nem megy neki egyedül, azért vagyok vele egész nap, hogy figyeljek rá, és segítsek neki. Drága kincsem.

Olvasom Desmond Morristól a Babafigyelőbent, ez is megerősít tudományosan is mindabban, amit csinálok, amiben hiszek: az egy szobában alvással, az altatással-ringatással, a gyereket állandóan magammal "hurcolással", az igény szerinti szoptatással, a sírni nem hagyással kapcsolatban.

Ma mentek el anyósék, kettőt itt aludtak, és hála Istennek, most nem azt hallgattam végig, hogy elkapatom a gyereket, és milyen keservesen sír, hanem hogy milyen nyugodt kisbaba, milyen szépen eljátszik egyedül, mennyire fejlett és ügyes, milyen nagyokat alszik... sőt, a Mama azt mondta, ahhoz képest, hogy irodában dolgoztam évekig, szépen belejöttem az itthonlétbe - gyerekgondozásba, főzésbe, háztartásvezetésbe. Jól esett.

Tegnap babaolajjal és fülpiszkával kiszedtem a köldökömből a barnaságot, végre ez is lehámlott vagy levedlett :) A linea negrám még megvan, de már jóval halványabb, el fog múlni. A lábam vékonyabb, mint valaha (mondjuk sokkal többet is sétálok), és kevesebb kiló vagyok, mint a terhességem előtt.

12 hetes 3 napos

2009.05.20. 14:33 - HaromGyerek

Édes Kisnyuszkóm húzza a lóbőrt. A délelőtti szunya után megszoptattam, aztán lejöttünk, kimentünk a teraszra, Nyuszi a pihenőszékébe kötve nézelődött, míg én kiteregettem. Aztán csináltam egy rántottát magamnak ebéd gyanánt, és kiültem mellé a kerti székbe megenni. Kivittem a Polcz Alaine szakácskönyvet is olvasgatni (olyan, mint egy regény), de ekkor a törpe elkezdett reklamálni, úgyhogy bejöttünk, kb. 10 perces altató szoptatás (kényelmesebb, mint fel-alá járkálni vele), és már alszik is. Csudajó így.

Az előbb odamentem hozzá, mert elkezdett hangosan zihálni álmában. Megsimogattam a hátát, kicsit beszéltem hozzá monoton hangon, és tovább aludt.

Egy időre felfüggesztem a baracklé ivást, mert Férj szerint őszibarack szaga van a termésnek :) És tény, hogy a kétnaponkénti kakiból napi kettő is volt mostanában, és nem tudom másra fogni (a borsóleves asszem nem ludas).

A két evés közt eltelt időt késő délutánig egyre jobban kitolja a kislány, már nem egyszer volt, hogy 4,5 óra is eltelt, és olyankor sem éhesen, sírva ébredt, hanem jókedvűen, játékra készen. Este gyakrabban eszik, de ez oyankor jár is neki :) Hízik napról napra, tegnap 7.090 g volt. (12 hetesen pont 7.000 g.)

Nagyon sokat ügyesedett pár nap alatt: a feje alá tett textilpelenkát rommá gyűri a feje alatt (viszi a szájához is), a hordozójára felakasztott lelógó plüsscsibét vasárnap megfogta, és a szájához vitte, három szótagos szavakat mond ("hengeű" pl., hozzá értelmes, meggyőző nézéssel, "ugye érted, anya, miért mondom ezt neked"), szoptatás közben a pólóm nyakát markolássza. Kedvenc háton fekvős póza, hogy egyik kezével a haját markolja (tépi), másik ökle a szájában. Kiscsiga lett, minden tiszta nyál körülötte, és már tud nyálbuborékokat fújni is. Fürdés közben akkorákat rúg a vízbe, hogy az apja mindig öltözhet át utána (és fürdés végén úgy ordít, mint akit nyúznak a gonosz szülei).

11 hetes 6 napos

2009.05.16. 22:55 - HaromGyerek

Drága Nyuszikám alszik, ma elsőre sikerült letenni. Ehhez persze fontos volt, hogy ne próbáljam egyből az ágyába dugni, ahogy elengedi a mellemet csukott szemmel, mert ilyenkor még nem alszik elég mélyen, és ahogy ágyat ér a kis feje, már pattan is ki a szeme :) A másik új dolog a két mellből szoptatás volt, ezt tegnap próbáltam ki, amikor már egy órája altattam hiába - megkínáltam a másikkal is, erre abból is evett jópár percig rendesen, és utána dőlt ki. A harmadik trükk pedig a csend és félhomály, mert mostanában TV-zés közben már nem volt alvás, pedig nem lát rá, de a villódzás és a hang azért elkerülhetetlen. Szóval sikerélmény, meglátjuk, holnap hogy alakul.

És végre hétvége van, Férj is itthon, és minden olyan jó ilyenkor. Reggel nyugis ébredés hármasban, Nyuszika jön mellénk a franciaágyba. Kaptam reggelit is, ebédet is, mert Férj rám szólt, hogy nem fogyhatok tovább (haha), sőt, a szomszéd is megkérdezte, mi a módszerem, eszem-e pl. kenyeret, merthogy az hízlal. Mi az hogy, mégpedig csakis fehéret, sőt, édességet is, amit csak megkívánok... ez azért mázli. De ami rólam lemegy, az a Nyuszira föl, mert ma, 11 hetes korának utolsó napján 6 kiló 99 dekát mutatott alatta a mérleg :) Pedig ma meglepő módon kétszer is betojt szoptatás közben, annak ellenére, hogy beállt már egy kétnapos rendszerre, és tegnap volt az a bizonyos 2. nap (át is kellett öltöztetnem, sőt, az ágyneműhuzat alatt még a gyapjú is sárga lett a kilőtt anyagtól).

Liza délelőtt szabotálta az elalvást, emiatt délután 3 órát is aludt egyhuzamban, és a szomszédban, bográcsozáskor is láttam rajta szoptatás közben, hogy altatja magát (pedig 5 után nem szokott már aludni), csukódott le a szeme. Beraktam a kendőbe, egy hang nélkül elaludt, még le is tudtam ülni vele, úgy vacsoráztunk. A feje fölött egyensúlyoztam a mélytányért, nehogy leegyem a fejét :) Amikor felébredt, persze nyikorgott, de akkor már mentünk haza megfürdetni.

Voltunk tegnap is Ringatón, szeretem. Lizus tök jól viselte, még vigyorgott is a szomszéd anyukára :) Oda- és visszafelé pedig durmolt a kendőben. Amiben egyre nehezebb elöl hordozni, kénytelen leszek megtanulni valamiféle háti hordozást, csak tartok tőle, milyen manőverrel fogok a hátamra varázsolni egyedül egy háromhónapost. Gyakorlat kell hozzá, az tuti, de a megszerzése közben nem kellene leejteni az alanyt... :)

Az Angliából ebay-en rendelt keresztelőruhája remélhetőleg jó lesz még rá június 14-én - már most sem mondanám bőnek (sőt), pedig az van beleírva, hogy 3-6 months.

11 hetes 3 napos

2009.05.13. 14:27 - HaromGyerek

Ma mentünk volna topiktalira, mert múlt héten még úgy volt, hogy nyári meleg lesz, erre lóg az eső lába, el sem indultunk így... meg mindenki lemondta, pedig úgy vártam, hogy jól kimozdulunk (bérlet, szendvics, minden megvolt).

De a Nyuszi alszik, és ez jó. Összeolvastam a napokban minden sz*rt, amitől jól elbizonytalanodtam, arról, hogy a gyerekemet meg kellene tanítanom egyedül elaludni, mert most még időben vagyunk. De inkább tartom magam az eddigiekhez, és abban hiszek, hogy az, hogy még nem is 3 hónaposan nem tud egyedül, segítség nélkül elaludni, az teljesen normális dolog. Majd megtanulja, ha megérik rá. Ringatni egyre fárasztóbb (tegnap 6850 g-nak mértük), az álomba szoptatás jóval kényelmesebb módszer, és mindig bejön. És nekem is jó. Amúgy kézben is el lehet altatni bármikor.

Az én gyerekem nem olvassa a szagirodalmat, mert nem tartja magát ahhoz, hogy napközben hányszor és mennyit kell egy ennyi idősnek aludnia. Plusz nem ragaszkodik ahhoz a rendszerhez sem, hogy evés után játszani/mozogni/nézelődni kell, majd elálmosodni. Hehe. Igazi gyerek legalább, van egyénisége és akarata. És amíg éjszaka 6-7 órát alszik megszakítás nélkül minden idomítás nélkül, addig nem akarom erőszakkal leszoktatni az altatásról sem. Uff.

Fejlődés: pár napja felfedezte a bal kezét is, azt is tömködi a szájába, ennek köszönhetően egyre többet nyáladzik. Príma nyálbuborékokat is tud fújni. Sokat gőgicsél - tegnap kint hagytam a teraszon babakocsiban, aztán arra mentem vissza, hogy beszél a babakocsihoz :) Több különböző szótagot is mond egymás után, nagyon ügyes. Persze főleg torokhangok (k, g, h) meg "j" és magánhangzók. A játszószőnyegén egész sokáig elvan egyedül. A babatornáztató állványt is stíröli, és már meg tudja fogni az oldalsó két elemet. Látszik, hogy tudatosan fogja, nem csak beleakad a keze. Ha felveszem, már kapaszkodik belém két kézzel, ez kimondottan megható érzés. Amikor több szál hajamat kitépi, az kevésbé :)

10 hetes 5 napos

2009.05.08. 17:24 - HaromGyerek

Mindig frászt kapok, amikor a kislány mindkét mellemet kieszi, hogy nem lesz több/elég tejem a kis bélpoklosnak... aztán utána akkorát alszik, hogy rájövök, fölöslegesen aggódtam :))

Ma voltunk Ringatón, először, tök vicces, a dalok felét tudtam én is énekelni (a dallamát meg majdnem mindnek ismertem). A 10.15-ösre mentünk, mert az éjszakánk érdekesen alakult: fél 1-kor éhezett meg a kisasszony, pedig ilyet pár hetes kora óta nem csinált. Aztán fél 6-kor legközelebb, utána csak egy rövid szunya volt indulásig. Vagy fejlődési ugrik (eszik is mellé sokat), vagy nem volt jó, hogy véletlenül az üresebbik mellemből etettem este... fene tudja, megnézem, ma este mi lesz - remélem, nem lesz rendszer belőle :)

Tartottam tőle, hogy a Ringatót hogyan fogja viselni, mert ő volt a legfiatalabb versenyző. De tetszett neki, pedig álmából kelt (kendővel mentünk szokás szerint), és meg is éhezett a végére. Azért fél órát kibírt :) utána megetettem a ház konyhájában egy karfa nélküli széken. Majd itthon is evett. Aztán ringatás ellenére sem akart aludni, megkapta a másik cicit is, és abból is bezabált. Itt kezdtem megijedni, hogy nem tudom az étvágyát kielégíteni. De most órák óta szunyál, fél órája forgolódott hason, megfordítottam, és megint alszik. A tej meg újratermelődik, hehe.

A súlya gyarapodik rendesen, tegnap 6.670 g-nak mértük. 3 hónapos korában visszaadjuk a kölcsönmérleget, vagy legalábbis leszokunk a napi méregetésről. Engem megnyugtat, hiányozni fog :)

 

10 hetes 4 napos

2009.05.07. 10:48 - HaromGyerek

Folyamatosan tanulom a lányomat, és ő is új dolgokat csinál.

Tegnap este fürdés után elaludt (elszundikált) szoptatás közben, és ahogy tettem be az ágyába, szokás szerint kipattant a szeme. De nyugodt maradt, így betakargattam, simogattam a hátát-fenekét, és énekeltem neki a Bóbitát. És elaludt!

Ma reggel ugyanez: szoptatás, játék, szabad foglalkozás, aztán nyűgösködésre egy kis komfortszopi, elaludt közben. Ágyba be, szem ki, de mivel nem sírt és nem kapkodta a fejét, ott hagytam. Öt perccel később még mindig nézegette a rácsvédő mintáját, de teljesen nyugodt volt. Tíz perccel később aludt, még most is tart.

Az esti nyűgösködés alatt meg rájöttem, nem csak a karomban jó neki, hanem akkor kiabál, ha kimegyek a képből. Ezért pihenőszékestől jött velem a mosogatóhoz, ahol beszéltem hozzá, miközben végeztem a dolgom. Nem volt teljesen nyugodt, de csak kiabált, nem sírt.

Néha azt hiszem, már van egy fix szokásunk, aztán a lányom figyelmeztet, hogy mégsem úgy van az :) Pl. fél 7-kor mindig komfortszopi van, akkor is, ha egy órával evett előtte. Nekem is jó így, mert nézem a híradót a kanapén, karomon a gyerek, mindenki boldog. De tegnap nem volt jó neki, sírt, a másik mellemen is (azt hittem, nagyon jön a tej, ő meg csak cumizna), aztán ahogy felálltam vele, és mentem pár lépést, már el is ájult, és aludt kb. 20 percet rajtam fekve. Édes kismajom, imádom.

 

 

 

első anyák napjám

2009.05.05. 14:20 - HaromGyerek

Vasárnap, amikor Kisnyuszi 10 hetes volt, még otthon voltunk reggel. Apunál volt a kislány, és amikor felmentem a lépcsőn, egy gyöngyvirágot szorongatott. El sem akarta engedni, jól rámarkolt :) Nagyon aranyos volt, le is fényképeztem. Anyukám teljesen odavolt, hogy Apu milyen figyelmes, és a gyöngyvirágot el is hoztam, hogy lepréselhessem.

Kíváncsi voltam, Férjnek eszébe jut-e, hogy én is anya vagyok, de késő estig nem esett erről szó. Amikor végre hazaértünk (8 körül), és jöttem be kintről, szólt, hogy menjek oda, mert Kisnyuszi megkérte, hogy adjon át nekem valamit. Volt náluk egy cserép fokföldi ibolya, és mondott valami nagyon kedveset, de sajnos nem tudtam nagyon odafigyelni, mert bőgnöm kellett. Soha nem gondoltam, hogy ilyen meghatódós anyuka leszek (pedig az első óvodai anyák napi szavalás még messze van), de ettől is készen voltam :)

Liza 10 hetesen 6500 gramm kereken. Azt hiszem, kezd rájönni, hogy ő is tud hangokat adni, egyre többet gőgicsél, és néha egészen új, leírhatatlan dolgokat (nem csak a gu, áj stb. megy már). Hátra téve jár keze-lába, és tömködik az öklét a szájába. Hason emeli a fejét magasra, több másodpercig is. Nagyokat vigyorog arra, aki fölé hajol és rámosolyog. Elalvás előtt még mindig a fejforgatás a kedvenc műsora, egy kis ökölcuppogással megspékelve. Ettől persze teljesen felébreszti magát, és vagy kézben ringatással, vagy szoptatással lehet elaltatni. Úgy döntöttem, nem izgatom magam azon, hogy nem tud még egyedül elaludni, biztosan meg fog érni erre is. Remélem, nem 20 kilósan :)

A BabyWeekly hírlevél szerint mostanában kezd el hallgatni a nevére - az vicces, mert akkor a Nyuszikára és hasonlókra kezd hallgatni :))

Magamról: a gyermekágyi vérzés/folyás 1-2 hete végre teljesen alábbhagyott. Reggeli után, hálóingben 54 kiló vagyok, ez a terhesség előtti súlyom, de más a formám: a hasam még nem lapos, és a derekam sem a régi, a lábam szerintem vékonyabb, de jók rám a régi ruháim.

9 hetes + 6 napos

2009.05.02. 10:34 - HaromGyerek

Ismét egy első Liza életében: az előbb magától beájult a játszószőnyegén. Eddig altatás nélkül ilyen nem fordult elő: vagy szopás közben, vagy kézben szokott kidőlni, utána le kell tenni, és ha szerencsénk van, nem pattan ki a szeme.

Ma reggel 8-kor vettem magunk mellé a nagyágyba (Anyuéknál vagyunk, Férj is), fél 9-kor szopott, utána játszott az apjával, a nagyapjával, letettük a játszószőnyeget, hátra fordítottuk, és nyekergett. Mondtam Anyunak, hogy álmos, azért nyűgösködik, de nem hitte el: mitől lenne 10-kor álmos, ha majdnem 8-ig aludt? De ismerem a lányom, ilyenkor ő szunyálni szokott. Nyekergés közben Anya mondja, hogy csukogatja le a szemét. Hasra fordítottam, pikk-pakk, forgolódás nélkül bealudt. Ráterítettünk egy pokrócot, és most húzza a lóbőrt. Ezek szerint igaz az, hogy ha egy gyerek álmos, elalszik, nem tudod ébren tartani :)) (Kisebbik öcsémre ez még tizenévesen is igaz volt, hiába akart fennmaradni és megnézni egy-egy filmet, bealudt az első pár percben mindig.) 

9 hetes 4 napos

2009.04.30. 22:32 - HaromGyerek

Kisnyuszi két nap alatt három új dolgot is produkált:

- Tegnapelőtt felfedezte a saját kezét, és hosszasan elnézegette. Közelítette-távolította, forgatta, és még beszélt is hozzá közben elmélyülten. Sajnos Anyuék előtt csinálta az esti torna közben az ágyamon, és én csak a végére értem ide, de azóta is minden nap többször felfedezi a jobb öklét, és újra játssza a műsort :) Tegnap lefényképeztem, nagyon jól látszik rajta, mennyire koncentrál. Az a legaranyosabb, amikor a nem túl koordinált kézmozgásnak köszönhetően a galád kéz egyszer csak kiugrik a képből, és nem találja :) (Előzmények: már két hete is megtalálta az öklét a szájával, és cuppogott rajta jó hangosan. Azóta is többször csinálta ezt, de ő soha nem az ujját szopja, hanem vagy az egész öklét, vagy legalább 2-3 ujjat...)

- Erőből kinyomta magát hason fekve. Ezt nekem csinálta, amikor az esti szoptatás után hasra fektettem a kiságyában. Ez annyira nem tetszett neki, hogy nem csak a fejét emelgette jobbra-balra, hanem teljes felsőtesttel, oldalt szétterpesztett karokkal felemelkedett. Meg kellett zabálni :) Azóta öcsém már videóra is vette a mutatványt, szóval nem egyszeri alkalom volt. (Már párnaposan is át tudta fordítani hason fekve a fejét egyik oldalról a másikra, a gyerekorvos is csodálkozott.)

- Tegnap pedig szintén esti torna közben az átfordulós gyakornatnál (cc én), amikor oldalról hasra billen a lábai segítségével, szintén dühből sikerült kihúznia a teste alá szorult kis karját egyedül. Megismételni azóta sem tudta, de hamarosan meglesz a fordulás is... 

Ma az esti szoptatás közben többször röhögnöm kellett, mert a kislány ütemesen ütögette az öklével a mellemet, néha majdnem ki is jött a szájából emiatt. Nem erősen csinálta, csak vicces volt.

Az altatási szertartásról: három napja gondoltam egyet (szerintem túl sok volt a sztori arról, hogy mi mindhárman altatás nélkül aludtunk el világéletünkben), és a szoptatás plusz egy sikertelen ágyba pakolás után lekapcsoltam a kislámpát is, ami csak hangulatvilágításként funkcionál. Kisnyuszi egy perc alatt abbahagyta a kényszeres fejforgatást, és bealudt. Tegnap és ma hangos cuppogásba kezdett (ahogy öcsém fogalmaz, ujjazza a torkát, és tényleg), és nem akartam, hogy felzaklassa vagy meghánytassa magát, ezért a sötétben visszatettem a mellemre. (Nem kell már hozzá fény, mert vércseként vetődik rá bármikor, már nem kell a szájába irányítanom a mellbimbót, nagyon ügyes.) Kb. 5 perc cumizás után lecuppant, én meg bedugtam az ágyba, és szunya. Úgy látszik, a sötét fontos elem, mert a komfortszopást eddig is engedtem neki... na, otthon ezt is kipróbáljuk, no more tévézés szoptatás közben, sebaj.

9 hetes 1 napos

2009.04.27. 15:13 - HaromGyerek

Morzsika (cc Anya, és Férj is így hívja) hamarosan felébred, és éhes lesz, de addig is nekiállok behozni a lemaradásomat. Fejben folyton írok, jegyzem, hogy miket szeretnék megörökíteni, mert nem akarom elfelejteni az újabb és újabb fejlődési fázisokat, hangulatokat... (Update: a bejegyzést háromszori nekifutásra fejeztem be, mert persze felébredt a kislány közben.)

Alvás

Éjszaka már csak egyszer kel elég régóta, kb. 9 órai elalvás után hajnali fél 3 és fél 5 között valamikor, még nem jöttem rá, mitől függ ennek az ideje. Most itthon vagyunk Anyuéknál megint, és itt 4-kor és negyed 5-kor kelt eddig, otthon korábban szokott. Talán ott jobban rásüt a kelő nap...? Passz. Mindenesetre 90%-ban az a menetrend, hogy elkezd mozgolódni, fejet forgatni, erre felébredek, kiveszem (csukva a szeme), megszoptatom, és kb. 10 perc után már alszik is, belealszik a szopásba. Gyorsan visszateszem a kiságyába hasra, betakarom, és fel sem ébred, alszik tovább.

Tegnapelőtt nem akart visszaaludni, én viszont hulla voltam, némi karban sétálgatás után befektettem magam mellé az ágyba, itt percek alatt elaludt, ezek után nehéz szívvel (olyan jó volt nézni, ahogy szuszog mellettem) visszatettem az ágyába. 

Pelenka

Napi egyszer kakil, és már nem az a robbanásszerű a termés, pedig az elmúlt napokban háromféle pelenkát is használtunk, és mégsem volt baleset. Kaptunk Férj tesójától Pamperst, annak nem gumis a dereka, Anyuék Liberót vettek, mi meg a Tesco Lilából vásároltunk be a legutóbbi nagyon akciós áron (999 Ft volt a 38 darabos). Általában reggel-délelőtt végzi el a dolgát, ezért a múlt heti topiktali és orvoslátogatás előtt is izgultam, nehogy baj legyen, mert ebédig sem volt semmi (és aznap utána sem). Ha egyik nap nincs kaki, akkor másnap több is van.

Napirend

Kezdünk beállni egy rendre, ami elég tág határok között mozog. Az ébredés ideje pl. tök változó a hajnali evés után, otthon akár 6-7 (talán mert Férj akkor megy munkába, bejön a szobába, fiókot húzgál stb.), Anyuéknál 8... Pelenkázás, öltözés (hálózsákból rugdalózóba), szoptatás, és utána nézelődik a kisasszony a hátán fekve, amíg én fejek 100 ml-t. Közben otthon megy az RTL Klubon a Reggeli, de énekelni is szoktam közben (képzem magam a netről, haha, mert elfelejtettem egy csomó gyerekdal szövegét). Lemegyünk a földszintre, én főzök egy kávét, csinálok magamnak reggelit, addig Kisnyuszi a pihenőszékben nézelődik. Van, hogy többször is eszik keveset (5 perceket) így délelőtt a Nyuszi, és kb. két óra múlva kidől, máskor eszik egy nagyot, és már 8-kor szunyál... de van, hogy 11-ig is elvan, eszik-nézelődik. Utána általában egy hosszú alvás jön, addig én lezuhanyzom, felöltözöm, vasalok, mosok, ruhát hajtogatok, varrok, kisruhákat szortírozok stb., ott vagyok a közelében. Amikor felkel, megebédel, és általában visszaalszik újabb pár órára. Ha nem, akkor is elvan addig, míg én megebédelek. Áthelyezzük a rezidenciánkat az alsó szintre, ott a mózesben tud aludni, én meg mosogatni, netezni, iratokat rendezgetni stb. Kb. 4 után már nincs alvás az esti fürdetésig, ilyenkor átmegyünk a szomszédba, kendőben sétálunk, boltba megyünk, felfedezzük a környéket. Kendőben elalszik a Nyuszi, de sokszor nézelődik is benne. Este 7-8 között hazaér az apja, 8-kor nagy fürdés jön, előtte meztelenkedős esti torna a franciaágyon (csípőtorna, forgolódás egyik oldalról a másikra segítséggel), aztán szoptatás, és alvás. Az a legkényelmesebb, ha bealszik a mellemen, és csak be kell tennem az ágyba. De kísérletezem azzal is, hogy félkómásan fektetem le, és ütögetem a fenekét, éneklem a Bóbitát (megtanultam mind a négy versszakát, haha), míg lecsukódik a szeme. De ez nem mindig sikerül, mert hason fekve még most is reflexszerűen elkezdi forgatni a fejét, és nem bírja abbahagyni :) Ilyenkor goto step1, és vagy a mellemre teszem, vagy sétálgatok vele, amíg el nem ájul. Persze ez egyre nehezebb, lásd következő pont.

Súly, hossz, ruhaméretek

A 2 hónapos mérésen 6.150 gramm volt, sajnos a hosszát nem mérték. Kb. 2-3 hete vettem elő a 62-es kisruhákat (még szülés előtt kimostam-vasaltam mindet), és már mosom a 68-as kollekciót... Anyuék, akik két hete látták a gyereket, kapásból mondták, hogy megnyúlott, sokat változtak az arányai. Nekem csak az tűnt fel, hogy mintha összementek volna a rugdalózói :)) Pedig tényleg nőtt, csak durva, hogy egy ruhaméret pár hetet bír csak. Még a 62-eseket használjuk, de már több darabot is úgy vettem le róla, hogy "na, ezt sem adom rád többet", mert hosszában vagy széltében szűk. (68-asból viszont sok ruhája van, mert mindenki azt mondja, az az első ruhaméret, amit hosszabb ideig hordanak. Majd meglátjuk...) Az biztos, hogy 54 cm-rel született, egy hónaposan a védőnő 58-nak mérte, és egy hónap alatt 3-4 centi növekedés a normális. Azaz simán lehet már 62 fölött Gizike.

Első oltás (két hónapos)

Megkapta a kötelezőt és a pneumococcus ellenit is kértem. És életemben először hallottam a kislányomat a fájdalomtól sírni, ezt a hangját még nem ismertem... az első oltás (a kötelező) után sikítva felsírt, és egy pillanat alatt tök vörös lett a feje, aztán jött a második (Prevenar)... Hiába álltam a fejénél és beszéltem hozzá, nagyon fájhatott szegénykémnek, és ilyet még nem érzett soha. Azért utána a karomban megnyugodott, öltöztetéskor már nem is sírt, de nagyon sajnáltam, hogy nem tudok segíteni rajta. Kendővel mentünk haza, aludt végig, pedig bementem gyógyszertárba, DM-be is.

Délután letettem aludni. Álmában visítva felsírt, amikor éhes volt (ilyet nem szokott csinálni, mostanában csendben ébred, nézelődik, max. "E!"-t kiabál. A combjánál pirosabb volt a bőr, de nem volt láza/hőemelkedése. (Direkt megmértem neki "egészségesen" popsiban a hőjét tegnap és ma is, hogy tudjam, mi a normál testhőmérséklete.) Estig rám volt kötve, mert különben folyton panaszosan sírt szegénykém, hüppögött álmában is.

Az éjszakánk az oltás után érdekesen telt. Fürdés után beadtam neki a lázcsillapító kúpot a dokinő tanácsára, aztán nagy evés jött, több mint fél órát evett (kb. 10 perc alatt végezni szokott), és nem csak nyammogott, evett rendesen. Aztán hallottam, hogy rotyog a pelus. Majd két másodpercre rá köhögés nélkül rengeteg tejet kibukott/kihányt, a saját ruhájára, az enyémre, az ágyra, minden úszott a tejben... én ijedtem meg jobban, ő csak nézelődött tovább... Átöltöztünk, tisztába tettem, evett még egy kicsit, aztán elaltattam, és innentől olyan volt az éjszakánk, amilyen szokott. A kúp beadást nem ismételtem meg, mert kb. 3/4 óra eltelt a hasmenés és a beadás között, szerintem felszívódott. Utána két napig hasmenéses volt a kakija, vagy az oltás, vagy a kúp hatása lehetett.

Még tegnap éjjel is felsírt álmában a Törpi, meghűlt az ereimben a vér, de aztán nagyon gyorsan megnyugodott a karomban, és visszaaludt. Talán az oltásról álmodott... már ha ilyet tudnak... 

Szoptatás

Hála Istennek, van tejem, és egyre inkább elhiszem, hogy ez már így is marad :) Még mindig egy mellből szoptatok, ritkán kéri csak a másodikat a kislány, pedig meg szoktam kínálni, ha hosszú ideig eszik az egyikből, és azt hiszem, hogy már nem jön belőle, de ő még enne. Általában méltatlankodás a vége ennek, mert ha Nyuszika csak cumizni szeretne még (mostanában szokta így altatni magát), akkor nem tetszik neki, hogy a teltebb mellből folyik a tej :) Amúgy nagyon profi már, tudja, hogy pelenkázás után szoptatás jön, és már nem kell a szájába adnom a cicit, magától bekapja, sőt, magától értetődően fordul teljes testtel felém. Imádom, amikor engem néz közben, és most már a kis kezét is a mellemen nyugtatja közben. A böfiztetés is rutin most már, van, hogy a mellemen elintézi, vagy felültetés után az első pillanatban :)

Szoptattam már autóban a dugóban, orvosi rendelő vetkőző helyiségében, nőgyógyásznál a konyhában kerti széken, a Margitszigeten és a Kopaszi gátnál, az IKEA baba-mama szobájában, szóval belejövünk ebbe is :) Kaptam egy új kismama ismerőstől szoptatós kendő félét (amerikai cucc, takar engem és a gyereket is, diszkrét, de jól néz ki, és belátok felülről a kislányra), szóval akár egy bevásárlóközpont közepén is meg tudom szoptatni. Szeretném sokáig, 1 éves koráig legalább szoptatni...

Fejlődés, mozgás

Apa mondta ki, én észre sem vettem, hogy már külön mozognak a kezei, lábai. A kezét már kezdi nézegetni, mutogat az ujjaival, az öklét tömködi a szájába, és nem véletlenszerűen, hanem hason fekve mindig megtalálja, és cuppog :) A fejét már biztosan tartja, nem kell neki támasztani, de ha mérges, és hátrafeszíti magát lendületből, nem árt, ha ott az ember keze. Ha mérges, és ölben van, úgy megfeszíti magát, hogy szinte megáll két lábon. Pelenkázás közben, ahogy lekerül róla a pelus, ezerrel rugdos, párszor már sikerült mellbe rúgnia :)

Egyre több aranyos hangot ad ki (áj, gu, eu, heö, e, egy), kezd gügyögni, és próbál utánozni, amikor magánhangzókat mondogatok neki, vele szemben. (A D-vitamint is úgy csöppentem a szájába, hogy mondom neki, áááá, ő meg utáznoz.) Nagyon figyel, belenéz mindenki szemébe, a kamerába, hatalmasakat vigyorog teli szájjal. Nem sír ébredéskor, hanem hangosan kurjongat, hogy menjen oda valaki, most ("E!"). Tud könnyekkel sírni, imádom, amikor kis kocka szája van közben, vagy amikor hüppögéskor összeszorítja, és egy kicsi csík az egész.

Háton fekve jár keze-lába, már kinyújtja a tagjait, a békapózt csak akkor veszi fel, ha álmában hasra fektetem (de akkor is hamar kinyújtja). Szoptatás után hosszasan elvan, elnézelődik. Továbbra is függőlegesen szeret lenni a karunkban, lehetőleg váll fölötti fejjel, hogy mindent lásson :)

A kendőt még mindig szereti, amíg belerakom, nyíg, de ahogy eligazgattam rajta, pár perc múlva húzza a lóbőrt. Ha nyugtalankodik benne, az csak azért van, mert a rabszolga megállt, és nem járkál fel-alá :) De még mindig meghat, hogy mennyire megnyugszik benne, és milyen jól alszik rajtam összegömbölyödve.

Programok

Az első nehéz csak minden új próbálkozásból. Voltunk már Pesten háromszor BKV-val és kendővel (HÉV, villamos, metró is volt már, minden alkalommal több jármű is), és mindig nagyon jól viselte. Egyszer kellett a HÉV-en állnom és a lábammal rugóznom, mert ülve nyekergett, de a hazafele séta közben bealudt újra. Nekem is nagyon jó kimozdulni, felfedezni a környéket, bemenni Pestre, és csak az első utak jelentenek nagyobb stresszt és felkészülést, utána már rutinosabban pakolok, készülök, nézem az órát, hogy mikor kell elindulnunk, és ahhoz mikor kell elkezdenünk a pelenkázás-szoptatás rutint, úgy, hogy beleférjen egy esetleges ruhacserés újabb pelenkázás is :) (Volt már rá példa nem is egyszer.) A topikbeli kismamákkal szoktunk találkozni, és ez igazán szuper program, mert kimozdulás is, friss levegő is, meg jó beszélgetések és élmények, nem bánom egyáltalán, hogy utazni kell hozzá.

Fogunk járni Ringatóra is, hogy tanuljak új mondókákat, énekeket (drága Férjem szerint épp ideje, mert már unja a Hová mész te kis nyulacska c. örökbecsűt), és van kismamaklub és babamasszázs is, amit még nem próbáltunk.

Asszem jól belejövök ebbe az anyukaságba :) És nem hiányzik a munkám, minden gondolatom a törpikém körül forog. Azért nem szeretnék beszűkülni, de nem is félek ettől. Persze mostanában nem a gazdasági híreket nézegetem a neten, hanem a babás fórumokat, blogokat, de ez szerintem belefér. 

7 hetes + 5 napos

2009.04.17. 11:27 - HaromGyerek

Annyi mindent akarok-akartam írni, de csak most jutok idáig...

A visszaútról: a 3 órás autóútba pont beleesett a kislány esti nyűgösebb időszaka, amikor csak kézben szeret lenni, de ez utazás közben nem megoldható... Indulás után fél órát békésen nézelődött, utána bealudt, de kb. egy órát aludt csak, utána sírt, megálltunk, megszoptattam, örültem, hogy milyen faszán megy nekünk ez a hosszú utazás Nyuszikástul,  de utána már nem aludt el, és az utolsó fél órát végigordította. Nem estünk azért kétségbe, én beszéltem hozzá, meg Férjjel is beszélgettünk, aztán csak hazaértünk, és utána fürdésig nagyon csendes volt és megilletődött, hogy végre kivettük és a karomban lehetett...

Az alvásról: pont az angol BabyWeekly hírlevélben olvastam, hogy 7 hetesen változnak a babák alvási szokásai, és Liza is olvassa, úgy látszik :) Napok óta (még Anyuéknál kezdődött) a 8 órás fürdés + szopás után fél 5-5 körül kel legközelebb... Először bűntudatom volt, hogy biztos nem ébredtem fel a korábbi jelzéseire, de aztán lassan már szokás lesz belőle... Ma éjjel mondjuk keltett 3-kor is, de ez azért lehetett, mert tegnap életében először hányt, szopás után köhögni kezdett, és több löketben visszaküldte az összes tejet szerintem (legalábbis jó sokat), de nem volt utána semmi baja, nem is sírt, csak én próbáltam megetetni később is, de akkor meg azért ordított, hogy ne erőltessem, nem éhes...

A BKV-zásról: kedden topiktalira mentünk, bár tartottam a másfél órás úttól. Először 20 perc séta a HÉV-hez, majd azon 25 perc zötyögés, aztán villamos és másik villamos... de egy szavam nem lehet, a kendőben nézelődött a Kisnyuszi a HÉV-ig, ott leültem (de végig készen arra, hogy fel kell majd állnom, és járkálva ringatni), bealudt, az egyik villamoson is aludt, és a Combinón ébredt csak fel, de ott meg halkan énekeltem neki. A Margitszigeten séta a sziget közepéig, akkor is bealudt. Ott megszoptattam, amikor jelzett (rendes kislány, 3 órával az utolsó evés után), aztán még ott is szunyált egy keveset. Majd újabb séta Férj munkahelyére, ahol többen megcsodálták, és indulás haza, autóval. Na ott volt megint némi sírás a dugóban, de nem estünk kétségbe, kivettem a hordózóból, és amíg álltunk, megszoptattam. Otthon még a Lidl-be is vásároltunk kendőstül, szuperjó nap volt.

Szerdán 6 hetes nőgyógyászati kontroll Kisnyuszival, kendővel, hasonló táv, és ugyanolyan jól sikerült. A doki után (ott megszoptattam egy műanyag kerti széken, hehe) bementem a munkahelyemre is, szinte végig aludt a kislány, aztán egyszer sírni kezdett, akkor kibontottam, és ringattam, erre megnyugodott. Utána végzett az apja is, hordozóba be, dugóban gyerek ki, szoptatás, utána "vegyetek kiiiii" ordítás indul, de most énekelni kezdtem neki egészen felé fordulva, és csodák csodája, ez érdekesebb volt, mint a sírás, így hazáig elvoltunk :) Csak közben nyomott egy nagy kakit, és pár perc múlva láttam, hogy a rugdalózóján terjed a sárga folt... de amúgy mindkét nap indulás előtt fosta össze magát úgy, hogy át kellett öltöztetni (egyszer meg a pelenkázót is teljesen lepakolni, lemosni), de szerencsére hagytam időt az indulásra, és így még mindig egyszerűbb volt, mintha mondjuk a HÉV-en sikerül egy ilyet alakítania a kendőbe... :)

Most szeretnék majd IKEA-ba is eljutni így hármasban, ott még baba-mama szoba is van, szerintem jól bírná, mi meg szeretünk IKEA-ba járni.

A súlyáról: 5.410 g volt, amikor hazautaztunk, 5.750, amikor hazahoztuk. Tegnap már 5.860-nak mértem... (Egyedül fürdettem, mert Férj későn jött haza, és beleültettem a kis műanyag babatartó izébe, pohárral meg locsolgattam rá a vizet. Hihetetlenül élvezi, meg se mukkan közben az áhítattól. Kivéve viszont ordít :))

Amúgy meg imádom a kis törpét, hihetetlenül jó (és új) érzés, amikor jókedvűen, teliszájjal rám vigyorog, csak úgy... Meg ahogy figyeli az arcomat, ha beszélek hozzá, vagy szórakozom neki, és hangokat adok, amilyeneket ő is szokott, pl. "áj" vagy "gu" vagy "E!". De azt is imádom, amikor kis kocka szájjal azt sírja, hogy "Hüeeeeeeee" (olyankor nem is kalácsképű, egész megnyúlik a kis arca)... meg ahogy hasra téve ezerrel gyakorolja a fejforgatást, és attól nem bír elaludni... szóval imádom ezt az anyukaságot Szuper Kisnyulammal.

Húsvéthétfő (7+1)

2009.04.13. 11:27 - HaromGyerek

Kisnyuszi a múltkori bejegyzés után tényleg nem aludt délután már nagyot, leginkább nézelődött, nyűgösködött, és karban aludt :) De nem baj, hatalmasat aludt előtte, és az éjszakáink is igazán nyugisak. Szerintem amiatt is, hogy egy szobában alszunk, tényleg összehangolódik az alvási ritmusunk, és amikor kelt éjjel, soha nem a legmélyebb álomból kelt föl, hanem egy éberebb szakaszban, így jókedvűen tudom kivenni az ágyból, és mellre tenni. Meg nem is lehet rá haragudni, annyira aranyos, amikor a kis álmos, gyűrött fejével pislog nagyokat, aztán ügyesen szopni kezd. Már nem kell a szájába adni a mellemet, magától megtalálja, és általában altatni sem kell az éjszakai etetés után, mert úgy fejezi be, hogy már alszik is.

A 7 hetes kor tényleg hoz valami nagyobb változást az alvási szokásokat illetően, mert tegnap fél 9-től 3-ig aludt, előtte való nap pedig még durvábban, 9-kor dőlt ki, és fél 5-kor keltett! Azt megelőző nap pedig úgy emlékszem, fél 4-kor.

Tegnap egész nap keveset evett, de vidám volt és érdeklődő, nem érdekelte annyira az evés. Viszont láthatólag vannak tartalékai, úgyhogy nem aggódom, hogy éhen hal :) Este evett először hosszabban, akkor félhomály van és kevés inger.

Továbbra is nagyon szeret kézben aludni (függőlegesen, fejét balra igazítva, kapaszkodva a ruhánkba/hajamba), akármeddig bírná, de előbb-utóbb megpróbáljuk lefektetni a mózesbe. Olyankor azonnal kipattan a szeme, érzi az átverést, hogy nincs több testmeleg és szívdobogás :)

Ma reggel jókedvűen ébredt, vigyorgott pelenkázás közben (és minden előzmény nélkül, értsd, nem nyomott vörös fejjel, ívben összeszarta a szőnyeget), aztán evett egy nagyot, Apuval játszott, nézelődött, hangicsált (már nem csak az "E!" ment, hanem az "Áj" is), aztán letéve nyűgösködött, megszoptattam egy kicsit, és azóta alszik. Álombaba.

Délután indulunk haza, remélem, az utat megint átalussza, elringatta a kocsi már többször is. Azért úgy időzítjük az indulást, hogy előtte megetetem, teli hassal könnyebben elalszik :) Drága kis húsvéti nyuszim. Annyi holmival megyünk haza, mint a sátoros cigányok, nem tudom, hogyan fogunk beférni a kocsiba - mózeskosár, babakocsi, nagybőrönd, pelenkacsomagok, Eszteréktől kapott több zacskó gyerekjáték, Anyuéktól kapott mosóporok és öblítők, esetleg a kenyértartó kosár... kíváncsi leszek, lehet, hogy én itthon maradok :)

Az Apjától kapott egy 68-as lányos kisruhát hozzáillő felsővel Húsvétra, szerintem ez az első alkalom, hogy magától a gyerekruhás rész közelébe ment a Tescóban :) Apu meg egy piros felsőt vett neki, amiről azt hittem, olyan lesz rajta, mint egy kisruha, de tényleg csak felső, a hasáig ér kb. :) Nagyon lányos benne, ma reggel ráadtam egy farmerruha és harisnyanadrág kíséretében, jól tűrte az öltöztetést, és nagyon helyesen állt neki. A fotókon olyan fejet vág, hogy "a hülye anyám már megint fényképez, de pózolok neki unott fejjel, hadd örüljön", vicces.



süti beállítások módosítása